2012. december 31., hétfő

Szilveszter - finomságokkal

Évek óta itthon töltjük a szilveszter éjszakát. Egyrészt mert két kisgyerekkel nem tudunk túl sok helyre menni, másrészt mert nekem a nap 10:00-kor véget ér, egyszerűen nem bírok fennmaradni, az év utolsó éjszakáján sem. Most már annyira nagyok a fiuk, hogy talán kibírják éjfélig (csak én kibírjam velük), így egy baráti párhoz megyünk. Természetesen örülök, hogy végre készülhetek finomságokkal, süthetek - főzhetek és lesz közönsége. 
Az alábbiakban közreadom a terveimet, hátha valakinek inspiráció így az utolsó pillanatra. 
Mivel van, amivel már készen vagyok és van aminek az elkészítése még hátravan, ezért most csak a receptek egy részét tudom közkinccsé tenni.

1. Céklás humusz Hugh Fearnley-Whittingstall (karácsonyra kapta a férjem a könyvet, tőlem) módra

Hozzávalók:
200 g sült cékla
egy csipet őrölt római kömény
egy kis szelet teljes kiőrlésű kenyér
egy evk tahini
1 gerezd fokhagyma
2-3 evk olíva olaj
80 g pirított dió
bors, só

Előző este sütőzacskóban megsütöttem három céklát (kb. 1 óra 200 fokon). Megpucoltam és a turmixgépbe aprítottam. Hozzátettem minden más hozzávalót és krémesre turmixoltam.
Nagyon finom lett, bár nem rajongom a római köményért, ehhez a krémhez kell.

2. Füstölt tofus padlizsán krém
Az inspiráció a recepthez szintén egy karácsonyra kapott szakácskönyvből származik. Egyébként szuper a könyv, iszonyúan örültem neki. Rengeteg ötletes recept, semmi különleges hozzávaló csak sok zöldség, hüvelyes, gyümölcs és gabona. Sokat fogok főzni belőle.

A recept szerint a padlizsánt kellett volna füstösre sütni, de tudom, hogy az nekem nem megy, így a füstös ízt kívülről adtam hozzá, a nagyon enyhén füstös ízű tofuval és egy kk füstölt paprikával. Nagyon finom lett ez is. Itt a képen nem túl mutatós, de tényleg finom, érzik a padlizsán íze, amit én szeretek, és az enyhe füstös íz, mm.....


3. Zabkeksz (sós) - Hugh Fearnley-Whittingstall magyarul megjelent szakácskönyvéből.

Ígéretes recept, félelmeimmel ellentétben nem volt macerás elkészíteni. Bár csak zabpehely van benne, szépen összeáll a tészta és formázható. Igaz én rudakat gyártottam belőle, mert ez a forma a mártogatáshoz tökéletes. Nagyon-nagyon finom volt, szerintem még sokszor fogom készíteni. Itt még nyers a tészta, de mikor megsül, elképesztően ropogós és zamatos. Mondjuk én szeretem a zabpelyhet minden formájában, így nem csoda, hogy nekem nagyon bejött. Ezt terveztem a mártogatósokhoz, plusz zöldségrudakat, hogy maradjon hely az éjszakai lakomának is.

Hozzávalók:
150 g apró szemű zabpehely
150 g nagy szemű zabpehely
80 ml kókuszolaj (nála olíva)
egy maréknyi magkeverék (nálam: mák, napraforgómag, szezámmag és lenmag, kb. egy-egy evk.)
annyi forró víz, amennyivel kemény lesz a tészta (nála kb. 150 ml, én sajnos nem néztem)
só, és kb. 3-5 tekerésnyi bors

A száraz anyagokat egy tálba mértem, a közepére öntöttem a felolvasztott kókuszolajat és gyorsan öntöttem hozzá forró vizet, miközben a robotgép spiráljával kevertem. Az elején úgy nézet ki, hogy nem áll össze, de mikor elég nedvesnek láttam a keveréket, hagytam kicsit pihenni és az apró szemű zabpehely szépen "felolvadt" és összefogta a masszát. Kb. 10 perc pihenés után a felét gömb formában egy sütőpapírra tettem és kicsit meglisztezve a tetejét kinyújtottam kb. 0,5 cm vastagra. Derelyevágóval elvágtam és széthúzkodtam, majd a papírt beemeltem a tepsibe (két részlet volt) és 180 fokon 20 perc alatt megsütöttem.

4. Fűszeres lencsekrém
Finom lett, a dió nem érzett benne, de nekem őrülten sok lett. Még a vendégségből is bőven hoztunk haza.

5. Répás - füstölt sajtos krém
Ez régóta családi és baráti kedvenc. A répa nem érzik, viszont nagyon finom az édeskés íz a füstölt sajttal. Kihagyhatatlan.

6. Céklás brownie - szintén Hugh receptje
Hű, ez nagyon finom lett! Csak ajánlani tudom. A teteje és széle ropogósabb és az egész édesen szaftos, nagyon tuti brownie recept. A vendégeknek is nagyon ízlett, többen elkérték a receptet.
Hozzávalók:
250 g vaj (nálam Liga margarin)
200 g étcsoki
200 g barna cukor
3 tojás
150 g teljes kiőrlésű liszt
1 kk sütőpor
1 evk kakaó
200 g főtt vagy sült cékla lereszelve

A vajat és csokit összeolvasztjuk. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A tojást elkeverjük a barna cukorral.  A liszthez hozzáadjuk a sütőport és egy evk kakaót (ez utóbbi saját ötlet). A tojásos masszához keverjük a csokis vajat. Eddig robotgéppel dolgozunk, utána átváltunk lapos fakanálra. Belekeverjük, laza mozdulatokkal a reszelt céklát és rászitáljuk a lisztes keveréket. Ezt is könnyed kanálmozdulatokkal belekeverjük. Mehet a 25*30 tepsibe, 180 fokon nekem kb 40 percet sült. Mikor a közepéből már csak nedves morzsák jönnek ki, akkor jó. Persze, ahogy a többi brownie-t nem szabad túlsütni.

7. Gluténmentes mandularopogós
Ezt már nagyon régen szerettem volna kipróbálni és most a rengeteg átnézett recept közül erre esett a választásom. Remélem nem bánom meg. Ezt sajnos túlsütöttem, így a gyerek nem nagyon ette, azt mondta: "Anya, ebbe beletörik a fogam!" Az ízével nem volt baj, de gyanítom, hogy finomabb is lehetett volna, ha nem sütöm 20 perccel tovább, mint kellett volna (sajnos közben filmet néztem, és totál kiment a fejemből a sütemény, igazi háziasszony: egyik kezével tésztát kever, másikkal a laptopot idomítja, ezért így járt :)).

Természetesen a kencék is gluténmentesek, a céklás kivételével, de jó lenne, ha a lottószámokban olyan biztos lennék, mint abban, hogy a gyerek ezt nem fogja megkóstolni.

Boldog Új Évet minden kedves Olvasómnak!

2012. december 30., vasárnap

Nutellás piskóta tekercs gluténmentesen

Egy gluténmentes gyorsan elkészülő finomság, amely valamilyen, számomra rejtélyes oknál fogva a gyerekek (és a férjem) körében is nagy siker. Ahogy már korábban írtam, nem szeretem a piskóta tekercset, mert szerintem kicsit nyögve nyelős, csak akkor jó, mikor már összeért a lekvárral. Ez a tészta mindenki szerint jobb volt mint a normál liszttel készülő. Puha volt, rugalmas, csak úgy etette magát. Semmilyen faxnit nem vittem az elkészítésébe, egyszerűen készítettem egy piskótát és megkentem Nutellával. 


Hozzávalók:
4 tojás szétválasztva
2 evk xilit
4 evk Naturbit gluténmentes liszt
4 evk nutella
kb. 1 dcl tejszín

A tojások sárgáját kikeverjük a xilittel, a tojások fehérjét felverjük. A sárgáját lazán a fehérjehabba keverjük, rászitáljuk a lisztet és óvatosan beleforgatjuk.
30x30-as tepsiben (sütőpapíron) .180 fokon 10-15 percig sütjük. Rögtön egy picit nedves konyharuhára fordítjuk, lehúzzuk a hátáról a sütőpapírt és felgöngyöljük, majd megvárjuk míg kihűl. 
Kigöngyöljük, megkenjük a tejszínnel lazított Nutellával és felgöngyöljük. Innentől szeletelhető.

2012. december 23., vasárnap

Karácsonyi üdvözlet

Kedves Olvasóim!

Istentől áldott, meghitt és családi körben eltöltött, békés karácsonyi ünnepeket kívánok mindnyájatoknak!


2012. december 20., csütörtök

Meleg sütőtök saláta - egyszerű vega ebéd

Általában nincs sok időm az ebédkészítésre. Ez az egyszerű fogás éppen megfelelő volt, mert nagyon rövid idő alatt össze lehetett dobni és nagyon finom volt. Próbáljátok ki!


Hozzávalók:
1/2 kisebb sütőtök
2 evk kókuszolaj vagy olívaolaj
1 kicsike gerezd fokhagyma
1 Aktivia Natúr joghurt
1 kk tökmagolaj
csipet só
1 evk sörélesztő pehely

A sütőtököt kis kockákra vágom a hámozás után és egy tepsiben összekeverem az olívaolajjal. Megsütöm 180 fokon kb. 20 perc alatt. Addig elkészítem az öntetet: a joghurtba belereszelem a pici fokhagymagerezdet, beleteszem a tökmagolajat, sót, sörélesztő pelyhet és jól összekeverem. Majd a megsült tökre kanalazom. Melegen, langyosan és hidegen is nagyon finom volt. Bulgur körettel fogyasztottam.
Inspiráció: Magditól

2012. december 16., vasárnap

Kölesropogós keksz - gluténmentesen

Sokszor készítettem már vendégségbe, vagy csak úgy a Trollanyunál megismert Zabropogóst. A recept nagyon egyszerű, szinte elronthatatlan és nem utolsó sorban nagyon finom. Viszont nem gluténmentes. Szerettem volna valami hasonlót összehozni, gluténmentes pelyhet használva, az alábbi recept így született. Nagyon finom volt, és még csak nem is drága gluténmentes lisztet használtam hozzá. Karácsonyra hangoltam, de lehet fűszerként gyömbért, vagy fahéjat is használni. Extrán ropogós, finom karácsonyi csemege lehet. 



Hozzávalók:
7,5 dkg margarin (Ráma)
1 dl kölespehely (Natura instant kölespehely - gluténmentes)
1 dl gluténmentes liszt (Naturbit)
pici só
1 dl barna cukor
2 evk méz
1/2 kk mézeskalács fűszer
1/2 kk sütőpor

A margarint megolvasztottam, belekevertem a cukrot és a mézet és addig kevergettem, míg a cukor valamennyire elolvadt. Addig kimértem a többi hozzávalót egy tálba és összekevertem. Hozzáöntöttem a margarinos-mézes keveréket és jól eldolgoztam. Egy ragacsos, összeálló, de némileg folyékony masszát kell kapni. Sütőpapíros tepsire adagoltam, de jó nagy (kb. 6-7 cm) távolságot hagyni kell, mert még terül, bár mikor beletettem is szétterült, sütés közben azonban lukacsosodik és még terül. 170 fokra előmelegített sütőbe toltam és kb. 8 percet sütöttem. Figyelni kell, hogy ne égjen meg, mikor a közepe már lukacsosodik (pici lukacskák lesznek a keksz textúrájába, a zabropogósnál ilyen nincs, de ennél a könnyű kölespehelynél a tészta így viselkedik) ki is lehet venni. Hagyni kell kihűlni, utána nagyon ropogós és kicsit törékeny. Nekem összefolyt a massza, úgyhogy késsel adtam neki határokat, de az ízéből semmit nem vont le ez a tény.

2012. december 1., szombat

Csokoládés keksz a "Desszert szerelem" című könyvből - gluténmentesen

Sajnálom kicsit, hogy ez a blog átalakult gasztrobloggá, mert néha sok-sok mondanivalóm lenne más témában, viszont tudom, hogy akik olvasnak azért teszik, mert a receptekre kíváncsiak, nem a gyerekeim előrehaladására az óvodában, vagy az iskolaválasztási gondjaimra, vagy egyéb engem mostanában különösen érdeklő témákra. Ezért is írok ritkán, mert persze főzök-sütök, de mostanában, hogy szalma vagyok, csak magamnak és a fiuknak. Vendégek ritkán járnak nálunk és valahogy most ősszel én is nagyon fáradtnak érzem magam.
Na, de jöjjön a recept ebből a csodás könyvből. Mikor először átlapoztam egy könyvesboltban tudtam, hogy hamarosan tulajdonosa leszek egy Varga Gábor: Desszertszerelem című könyvének, mert praktikus receptek és csodás fázisfotók vannak benne. Szerintem egy sütni szerető nőnek kihagyhatatlan. Ha még nincs meg, kérjétek karácsonyra. Ezt a receptet is akkor néztem ki, még az átlapozás során a könyvesboltban, és tényleg ez készült el legelőször, csak nálam gluténmentes változatban. Semmit nem rontott az ízén, szerintem. Az itthoni készletekhez igazítottam kicsit a receptet, de megadom az eredetit, hogy bárki kipróbálhassa. Az elkészítése egészen egyszerű, kezdők is nyugodtan belefoghatnak, sőt, kezdőknek kötelező darab.



Hozzávalók:
100 g étcsoki (diabetikus, gluténmentes, ALDI-s)
100 g tejcsoki (diabetikus, gluténmentes, ALDI-s)
(eredeti receptben 220 g étcsokoládé)
120 g barna cukor
(eredeti receptben 170 g)
80 g Schar mix B (gluténmentes liszt)
(eredeti receptben 80 g BL55 fehérliszt)
10 g kókuszolaj
(eredeti receptben 10 g vaj)
2 tojás
2 g sütőpor (ezt tényleg ki kellett mérnem)
1 jó csipet só
(eredeti receptben 1 nagy csipet só)

A sütőt előmelegítjük 180 C-ra. A csokoládét és a kókuszolajat felolvasztom. Egy tálban a tojásokat a cukorral habosra keverem, egy másik tálban a lisztet és a sütőport, meg a sót keverem össze, majd hozzáteszem a tojásos egyveleghez. Simára kevertem a masszát, majd hozzáöntöttem az olvasztott csokis keveréket, jó alaposan eldolgoztam. Picit hagytam hűlni, majd szilikonos sütőpapíros tepsire diónyi gombócokat szaggattam egymástól 5 cm távolságra és betettem sülni. A recept azt írta, hogy vizes kézzel kicsit el kell őket lappogatni, de én ezt elfelejtettem, mégis ilyen szépen ellapultak. Nem szabad sokáig sütni (légkeverés nélkül), 10-12 perc maximum, még akkor is, ha talán úgy néz ki, mintha még nem lenne megsülve, ha kihűltek lehet falatozni. A gyerekeimnek nagyon-nagyon ízlett, egy kirándulásra vittük magunkkal és egyszerre hármat-négyet is megettek.

2012. november 19., hétfő

Melaszos diós kenyér szódabikarbónával

Nagyon megtetszett nekem ez a recept és mivel minden héten, általában vasárnap este, szoktam magamnak sütni egy kenyeret, múlt vasárnap erre esett a választásom. Nem bántam meg a próbát, nagyon-nagyon finom volt: gazdag ízű, diós, sós ill. ici-picit édes, és tényleg sokáig friss maradt. Csütörtökig eszegettem, amikor is elfogyott, és nem érzetem száraznak egy pillanatig sem. 
Annyira egyszerű, hogy kezdők is nyugodtan belevághatnak, ráadásul pikk-pakk megvan. Az egyetlen gondom az volt vele, hogy másodnap kicsit fura illata volt, valószínűleg a szódabikarbónától, de harmadnapra elmúlt. 


Hozzávalók:

35 dkg teljes kiőrlésű liszt
5 dkg finomliszt
5 dkg zabpehely
1 tk só
2 tk szódabikarbóna
2 db tojás
1ek fekete melasz
1 doboz natúr joghurt, 480 ml-ig vízzel keverve
egy maréknyi durvára tört dióbél

Egy tálban felvertem a tojásokat, és hozzáadtam az egy evk melaszt (az eredeti receptben 2 evk van, de én nem voltam elég bátor, szerintem jó volt így is). A liszteket, zabpelyhet (az egészet, én nem szórtam a tetejére), szódabikarbónát, sót összekevertem egy nagy tálban. Egy edénybe beleöntöttem a natúr joghurtot és annyi vizet öntöttem hozzá, hogy 480 ml folyadékot kapjak. Sajnos nem volt íróm itthon, de gondoltam nagy bajt nem csinálok, ha így oldom meg. A dió meg volt pirítva, csak kicsit összetörtem, de nem nagyon. A lisztekhez hozzáöntöttem az írót, majd a tojásos keveréket és robotgéppel összekevertem. Egy sűrű, muffin tésztánál sűrűbb masszát kaptam. Sütőpapírral kibélelt kenyértepsibe kanalaztam, elsimítottam és 170 fokos, előmelegített sütőben kb. 1 órán keresztül sütöttem. Villával ellenőrizgettem, hogy megsült-e, mikor már nem ragadt rá tészta, akkor készen volt.

2012. november 18., vasárnap

Klasszikus mandulás kifli (gluténmentes)

Gondolom, minden háziasszonynak megvan a jól bevált mandulás kifli receptje. Az én anyukám soha nem készített, de szomszédoknál, barátoknál kóstoltam gyerekkoromban és emlékeszem, nagyon imádtam. Nálunk sajnos nem volt divatban, sem karácsonykor, sem máskor, pedig nem egy bonyolult süti. Dióval is finom, most nálunk mandulával készült az ovis lámpás felvonulásra Ábelnek, aki sajnos ismét nem ehet a nagy többség számára elérhető süteményekből. Amilyen egyszerű, olyan finom, omlós, ropogós és mandulás. Ábelnek annyira, de annyira ízlett, mint kevés sütemény mostanában, úgyhogy pár napra rá újráztunk. Jó ha van a tarsolyomban egy ilyen biztos befutó, hamar elkészülő sütemény recept. :)


Hozzávalók:
20 dkg vaj vagy margarin (Ráma, Liga)
25 dkg Schar mix B liszt (gluténmentes liszt)
20 dkg darált mandula
100 g barna cukor
2 tojás sárgája
100 g vaníliás porcukor a forgatáshoz

A lisztet, mandulát, cukrot egy tálban összekeverem. Hozzádarabolom a vajat (margarint), majd a tojássárgákat is beleütöm és gyorsan összegyúrom. Egy órát pihentetem a hűtőben, majd diónyi darabokat csípek a tésztából, és tepsire sorakoztatom őket. 170 fokon sütöm, míg picit megbarnulnak, de nagyon gyorsan sül. Még melegen (de nem forrón) vaníliás porcukorba forgatom.


2012. november 14., szerda

Diós-parmezános brokkoli

Egyszerű, finom vacsora vagy másnapi munkahelyi ebéd lehet ez az étel. Nincs is igazi recept, mert annyira egyszerű, inkább csak ötletadónak írom le.
A brokkolit roppanósra főztem sós vízben. Lereszeltem 10 grammnyi parmezán sajtot, robotgéppel megdaráltam egy maréknyi pirított diót, egy tejfölt összekevertem egy gerezd fokhagymával és egy tojással. A brokkolit a tepsibe tettem, leöntöttem a tejfölös keverékkel, eloszlattam rajta egyenletesen, rászórtam a diót és a legvégén a sajtot. 180 fokon sütöttem kb. 20 percet, míg a sajt ráolvadt. A variációk tárháza végtelen, szerintem a brokkoli mindenhogy finom. 


2012. november 13., kedd

Rizslisztes banánpalacsinta

Pocak Panna régen elmentett receptje. Nagyon finom és puha palacsintákat eredményezett és végre fel tudtam használni hozzá az ugyan gluténmentes, de eddig nem sokmindenre hasznosított rizslisztet. Mivel nem egy egész családot kellett reggelivel ellátnom, csak két kiskorút, az adag nedves hozzávalóit feleztem, de a rizslisztet elfelejtettem felezni, így a képen látható duci palacsinták lettek, de egyáltalán nem lettek szárazak, vagy nehezek, úgyhogy mikor legközelebb készítettem már direkt nem feleztem a liszt mennyiségét. Mindent elmond, hogy az elmúlt három-négy hétben minden hétvégén ezt kérték a fiuk reggelire. :)

Hozzávalók:
2 pépesre tört banán
2 tojás
2 evk kókuszolaj olvasztva
6 dkg rizsliszt (vagy 8 dkg)

Gyakorlatilag sorban mindet beleteszek a tálba és összekeverem, majd 10 percig pihenni hagyom. Utána kókuszolajjal kikent palacsintasütőben nagy-közepes hőmérsékleten sütöm. Nagyon hamar átsül, nem is kell sokáig állni mellette és a massza szépen elterül.

Mintás piskóta tekercs

Szerintem nem én vagyok az egyetlen, akinek Sütidoboz által készített piskóta elnyerte a tetszését és gyors kipróbálásra ösztönözte. A Facebookon láttam meg valamelyik blogger, ha jól emlékszem Szabó Emőke megosztásaként, és rögtön állandó olvasója is lettem Sütidoboz oldalának, mert egyszerű, ötletes és finom sütemények vannak nála. Mikor egy este a férjemet vártam haza, aki folyton piskóta tekercset kér tőlem, ha megkérdezem, mit süssek, holott szerintem az az egyik legunalmasabb, és legszárazabb sütemény (olyan vasárnapi nyögvenyelős), gondoltam, meglepem, mert elkészítem neki a vágyott piskótatekercset, de hogy nekem is legyen egy kis örömöm benne, kipróbálom a díszítését. Tulajdonképpen a recepttől nem tértem el, csak annyival, hogy a kimaradt tojássárgáját hozzáadtam a piskóta tésztájához, nehogy kárba vesszen. A színes máz pont elég volt, viszont a piskóta tésztája nekem kicsit kevés volt a nagy tepsimbe. Azért szét tudtam kenni és úgyis megemelkedett, csak az elején okozott némi aggodalmat, de tulajdonképpen elég lett. Vendégségbe készítve nagyon ütős lehet. Nem készítettem el a gluténmentes változatot, mert a nagyobbik fiam utálja a lekvárt, bár Nutellával biztosan megette volna.


2012. november 6., kedd

Gluténmentes linzer - Barbara liszttel

Nem várt sikere volt ezeknek a linzereknek. Azt tudtam, hogy a fiaim szeretik a szárazabb jellegű kekszeket, de nem gondoltam, hogy a linzer, amit eddig még soha nem készítettem gluténmentes formában, ennyire bejön nekik. A Barbara lisztek mellé adott receptfüzetből származik a recept, egyszerű elkészíteni, csak Babara liszt kell hozzá. Nem tudom, hogy más gluténmentes lisztből hogyan működne. Nagy mennyiség lett, ez itt a képen a legvége, épp hogy felébredtem, hogy jó lenne egy fotó,  de természetesen csak este tudtam készíteni. Három napig azért kitartott, egy kis fedett tálkában tartottam a kávégép tetején és ezt ették reggelire, uzsonnára, tízóraira, amíg tartott. Persze Áron is, mert ő a legnagyobb gluténmentes süti fan a családban.


Hozzávalók:
40 dkg Barbara liszt kelt tésztákhoz
23 dkg margarin (Ráma)
1 mkk szódabikarbóna
10 dkg porcukor
4 tojás sárgája
2 evk joghurt (az eredeti receptben kefír)
pici só
nutella, lekvár az összeragasztáshoz

A lisztet és a sót, porcukrot, szódabikarbónát egy tálba tettem és összekevertem. A margarint hozzácsipktedem, majd a joghurtot is beletettem és sima tésztává gyúrtam. Mikor összeállt és már nem voltak benne margarindarabok, egy órára hűtőbe tettem. Majd több részletben kinyújtottam és kiszúróformákkal formákat szaggattam belőle. 180 fokon kb. 10 percet sült. Mikor a széle kezd színesedni, ki lehet venni. Kicsit törékeny, de azért nem vészes. Mikor kihűlt összeragasztottam őket lekvárral és nutellával.





2012. október 28., vasárnap

Egy sütiből kettő - guténmentes

Egy, a blogom révén megismert lánytól, Rékától (ezúton is köszönöm, Réka!) kaptam néhány palleo-s receptet, amiknek egyből nagyon megörültem, alig vártam, hogy kipróbálhassam. Nem tartottam magam szigorúan a recepthez, de így is nagyon finom, szaftos muffint sikerült sütni, amelynek a fő alkotó elemi az alma és a kókusz. A gyerekek körében viszont valamiért nem aratott nagy sikert, pedig esküszöm nagyon finom volt. Nehezményezte Ábel, hogy nem kókuszgolyót készítettem. Na várj csak gyerek, nem jársz túl az eszemen! Míg oviban voltak a muffin átlényegült kókuszgolyóvá. Bár az íze nem sokat változott, így nagyon ízlett a gyerekeknek és két részletben az egészet megették. Ez nem egy cukormentes változat, sőt, igencsak kalóriadús.



Hozzávalók:
200 g almapüré (ALDI-s)
200 g kókuszreszelék
1 evk olvasztott kókuszolaj
2 tojás
csipet szódabikarbóna
csipet vaníliapor
80 g barnacukor
2 evk szezámliszt (vagy bármilyen más gm liszt)

Mindent összekevertem és a masszát szilikonos muffin tepsibe kanalaztam. Ebből 10 muffin jött ki. A massza sűrű volt, kanállal adagoltam. Szépen feljött, de a sütik így is tömörek voltak és szerintem nagyon jóízűek, szaftosak. Mivel így nem fogyott el, a masszát összemorzsoltam és adtam hozzá gm nápolyilap morzsát (ez volt itthon, de lehet bármilyen gm száraz kekszmorzsát adni hozzá, amivel összeáll). Utána szép golyókat lehetett formázni belőle és természetesen kókuszba hempergetni (vagy kakaóba, vagy csokidarába, vagy bármibe, amit szeretnek a gyerekek). Így viszont tényleg nagy sikere volt.

2012. október 19., péntek

Gluténmentes magvas ropogós kenyér

Remélem, hogy nektek legalább annyira nagy örömöt fog okozni ez a recept, amennyit nekem okozott a felfedezése. Igazából nem láttam sehol, hanem a már elkészített ropogós kenyér mintájára próbáltam elkészíteni gluténmentes változatban, és hogy, hogyan nem elsőre sikerült. Tökéletes lett, mint a nem gluténmentes testvére és nagyon-nagyon finom. Ábel annyira megörült neki, hogy óriási mennyiséget pusztított el már ma. Lehet ízesíteni, ha valaki szeretné, lehet tunkolni krémekbe, és lehet sós kekszként is fogyasztani. Csupa egészséges, rostdús hozzávalót tartalmaz, ami a gluténmentes táplálkozásban óriási dolog. Akkor nem dicsérgetem tovább, hanem jöjjön a recept.



Hozzávalók:
1 2,5 dcl csésze

1 csésze Schar mix B
0,5 cs gluténmentes zabliszt
0,5 cs lenmag
0,5 cs szezámmag
0,5 cs naprafrogómag
1 cs hajdina pehely
0,5 cs olvasztott kókuszolaj
1 szűk cs langyos víz
1 kk méz
1/4 csomag porélesztő (Oetker)
1 csapott kk só

Az élesztőt felfuttatjuk a mézzel édesített vízben. A lisztet, magokat, és hajdina pelyhet, sót összekeverjük egy tálban. Hozzáöntjük az élesztős vizet és az olvasztott kókuszolajat. 
Összegyúrjuk. Nagyon ragacsos a tészta állaga, inkább keverhető, mint gyúrható. Félretesszük 10 percre pihenni, addig kicsit megszívja magát a hajdina pehely. Addig beizzítjuk a sütőt 180 fokra. Én szilikonos sütőpapíron nyújtottam ki, amit előtte kicsit megszórtam Schar liszttel, de nem sokkal. Fóliával lefedve nyújtottam ki, mert tényleg ragadós a tészta, de megéri kicsit szenvedni vele és nem adni hozzá még lisztet. Jó vékonyra érdemes nyújtani, olyan 2-3 mm-esre, mert akkor lesz ropogós. Elvágtam lisztezett derelyevágóval, de nem húztam szét, hanem sütőpapírostól ráhúztam a tepsire és betettem a sütőbe. Mikor a széle barnulni kezd, készen van, kb. 20-25 perc. Másnap széttörtdeltem a vágások mentén.



2012. október 16., kedd

Kilófaló mákos - magos kenyér

Mivel tegnap a kenyér világnapja volt, eljött az ideje, hogy megosszam veletek ennek a szuper kis kenyérnek a receptjét. Rachel Allen könyvéből származik és hozzám közvetve, Mimiéken keresztül jutott, csak én kilófaló liszttel próbáltam ki. Egészséges, diabetikus (nem számoltam ki, mennyi egy szelet szénhidrát tartalma, de mivel a kilófaló liszt úgy van kitalálva, hogy diabetikus diétában is fogyaszthassák, gondolom ennek is kevesebb sokkal az egy szeletre jutó szénhidrát és kalória tartalma, mint a normál fehér kenyérnek, nem beszélve a hatékony rostbevitelről) kis kenyér és nem utolsó sorban nagyon-nagyon finom. Vetekedik a zabpelyhes kenyérrel, ezt is többször fog készülni. Egyszer még sütőporral is elkészítettem, mert épp nem volt itthon élesztő és ezt csak azután vettem észre, hogy a liszteket és magokat összekevertem. Képzeljétek, úgy is működött, megnőtt a kenyér és finom is volt. A mák nagyon finom benne, senki ne hagyja ki.



Hozzávalók:
27,5 dkg kilófaló liszt kelt tésztákhoz
7 dkg zabkorpa (én nem tettem bele zabpelyhet, mert a kilófaló lisztben is van bőven, így inkább csak zabkorpát tettem bele hiszen azt még a Dukan-diéta is ajánlja)
7,5 dkg mák, szezámmag és lenmag (összesen ennyi)
fél csomag porélesztő
4 dcl langyos víz
1 kk méz
1 kk só

Egy kevés magot félretéve a kenyér tetejére, az élesztőt a vízben mézzel felfuttatva minden összeöntök és lazán összekavarom. Ne maradjanak benne lisztes csomók, de nem kell dagasztani sem, amúgy is sokkal hígabb állagú, mint a kenyértészta, pl. nem lehet gyúrni. Egy fakanállal a sütőpapíros kenyérformába kanalazom, a tetejét elsimítom, pici vízzel megkenem, rászórom a félretett magokat és hagyom kellni 1-1,5 órát. Utána 180 fokos sütőben sütöm kb. 50 percet, tűpróbával ellenőrzöm. Tényleg nedvesebb a tészta, mint a normál kenyérnél, ezért olyan sokáig nem is lehet tárolni, mert hamarabb penészedik, de frissen és még két-három napig nagyon finom. Nekem volt olyan nap, hogy csak a kenyér volt az eledelem, mert ebből készült falatnyi szendvicseket ettem.


2012. október 7., vasárnap

Téli fagyi gluténmentesen

Megnéztem jó pár télifagyi receptet, de valahogy egyik se tetszett igazán. Tekintve, hogy én utálom a téli fagyit (a roszogós margarinkrémmel..brrr...) kész csoda, hogy egyáltalán erre adtam a fejem. Mondjuk nem is olyan lett, mint az eredeti, de Ábel nem bánta. Nagyon tömény lett, egynél többet nem lehet belőle enni egy nap. Teljesen eltelít. A régi télifagyihoz mondhatni semmi köze, nem roszog benne a cukor és nincs benne margarin sem. Inkább tömény csokikrém (amit kenyérre is szoktunk kenni) tölcsérben.
A férjem egy bevásárlás alkalmával, még nyáron, hozott 10 db. gluténmentes fagyitölcsért, ami akkora kincsnek számított, hogy aztán semmire se használtuk, egészen mostanáig. Ábel már régóta mondogatta, hogy ő szeretne téli fagyit enni. Eddig egyszer kóstolt ilyet egy gluténmentes szakboltban, és valahogy nagyon megszerette, nem felejtette el hosszú idő után sem. Ezért nekiveselkedtem és ez lett belőle:

Hozzávalók:
8 gluténemtes tölcsér
100 g kókuszolaj
2 evk kakaó
2 tábla diabetikus gluténmentes csoki (egy tej- egy ét-)
50 g nyírfacukor
50-60 g tejpor
fél csomag vaníliás gluténmentes pudingpor

A kókuszolajat felolvasztottam, beleszórtam a kocka csokikat, kevergettem míg a csokidarabok elolvadtak. Beletettem a cukrot, tejport. Tettem még bele két kanál tejjel elkevert vaníliás pudingot és azt is hozzáöntöttem. Kicsit még főztem, míg tényleg jó sűrű lett. A tölcséreket csészékbe állítottam és kicsit kihűtve a krémet, de még melegen beleöntöttem. Forrón nem szabad, mert megrepeszti a tölcséreket és a kis repedésekből elkezd kicsorogni a csoki. Tulajdonképpen nincs nagy gond, ha megreped, ahogy hűl és dermed a krém, eláll a csorgás a repedésben (én még melegen betettem a hűtőbe, hogy minél hamarabb dermedjen a krém. Hűtőben tartottam, mert így maradt szép a krém, de még három nap után is volt belőle, pedig ettük szépen, de tényleg nagyon tömény volt. 

Tipp. Talán nem lesz annyira tömény, ha tejpor helyett sűrített tejet töltünk bele, akkor viszont több sűrítő anyag kell. Lehet bele tenni Nutellát, mogyoróvajat, diót, vagy mogyorót, akkor viszont biztos, hogy nem lesz ilyen sima krém.

2012. október 4., csütörtök

Diótorta mézes mascarpone krémmel (gluténmentes)

Végre nekem is szülinapom van. Mostanában kicsit lekerült a hangsúly a saját szülinapunk megünnepléséről. Bár a Facebook-on tobózódtam az idővonalamra írt üdvözlésekben, a családban nem tudtuk megünnepelni a napján, csak hétvégén. Nem baj, így sem volt rossz. A tortát persze magam sütöttem magamnak, de Ábel sokat segített. Ő verte fel a tojást, tette bele a nyírfacukrot, darálta a diót. Maga a torta egy egyszerű és nagyon finom gluténmentes torta. Az egész család imádta.
A tésztáját Pocak Pannától loptam, de a krém csak egyszerű vaníliás-mézes mascarpone volt. Néha az egyszerű dolgok a legfinomabbak. Cukor nélkül, nyírfacukorral és édesítővel készült.
És egy szelet belőle

Semmi díszítés, de így is szép volt.

Ilyen volt félbevágva a torta.

És íme az egyszerű recept:
Hozzávalók:
4 tojás
2 evk víz
20 dkg dió
50 g nyírfacukor
1-2 evk édesítő
csipet só
1 kk szódabikarbóna

500 g light mascarpone
2 evk méz
2 csomag Bourbon vaníliás cukor

A tojások sárgáját kikevertem az egy evk vízzel és két evk édesítővel habosra. A tojások fehérjéjét felvertem a csipet sóval és az xilittel. A diót megdaráltam és összekevertem a szódabikarbónával. A tojások sárgájához kevertem, majd a tojáshabba öntöttem és óvatosan összeforgattam.
Egy kerek tortaformába simítottam és 160 fokos sütőben tűpróbáig sütöttem. Szépen megemelkedett, majd miután kivettem kicsit összeesett, de nem volt vészes, azért így is elég magas volt. Kisebb méretű kb. 25 cm átmérőjű kapcsos tortaformát használtam.
Mikor kihűlt két lapra vágtam. Megkentem a mascarponés krém egy részével vastagon, ráborítottam a másik lapot és a többi krémet eloszlattam a tortán.
Egy fél napot hűlt, majd gyorsan megettük. Az egészet.

2012. szeptember 28., péntek

Egyszerű krémes sütemény (gluténmentes)

Az ok amiért ez a recept felkerül ide, az, hogy nagyon finom és nagyon egyszerű elkészíteni. Megint szülinapra voltunk hivatalosak és Ábelnek tortapótlót kellett vinnem. Ez lett az, és teljesen megfelelt a célnak. Gluténmentes, krémes és kb. 1 óra alatt (míg a srácok rápihentek a délutáni bulira) készen lett, addig hűlt, míg az ünnepelt tortáját felszolgálták.
A tésztája a már kipróbált gluténmentes "piskóta", de nem száraz, nem törik, hanem krémesen lágy tészta, amelyből egyszer már készítettem gluténmentes piskótatekercset. Most is ezt a receptet használtam, de azért ide is lejegyzem, hogy egyben meglegyen. A krém pedig egy egyszerű csoki ganache, a tetejére pedig kevés tejszínhab került. Természetesen cukormentes, ahogy mostanában már minden nálam.



Hozzávalók a tésztához:
6 tojás fehérje
csipet só
2 tojás sárgája
40 g gluténmentes kukorica keményítő
20 g tejpor
3 evk édesítő (vagy 50 g xilit) - nálam Ezerédes
1 csomag sütőpor
1 doboz natúr joghurt (Aktivia)
Hozzávalók a krémhez:
200 ml tejszín
100 g diabetikus étcsoki
100 g diabetikus tejcsoki
1 evk édesítő

A tojás fehérjét keményre felverjük egy csipet sóval. A többi hozzávalót összekeverjük és mikor már egynemű, belekanalazzuk a fehérjébe és nagy, laza mozdulatokkal elkeverjük, hogy a hab ne törjön össze, de szépen összekeveredjen a két massza. Sütőpapíros tepsire simítom (nagy alakú) és 160 fokon 25 percet sütöm. Mikor már pirulgat a teteje és amúgy rugalmas, ki lehet venni.
Amíg a tészta sül, összeállítom a krémet. A tejszínt vastag aljú lábasba öntöm és felmelegítem. Mikor már meleg beletördelem a csokikat, és kavargatom. A tűzről le is lehet venni, hozzáadom az egy kanál édesítőt és nagyjából kihűtöm.
Mikor a tészta megsült, kiveszem, kihűlt, két részre vágom és egy tálcára teszem az egyik lapot.
Rákenem a csokikrém felét, elegyengetem, ráteszem a másik lapot és a maradék csokit elsimítgatom rajta, hogy mindenhol bevonja.
A hűtőbe teszem egy-két órára. Tálaláskor a tetejét tejszínhabban tetszés szerint díszítem.

Tipp. Ezt a tésztát bármilyen krémmel fel lehet használni. Diókrém, mascarpone, tejszín, lekvár - tényleg bármihez megy.
Számomra nagy előnye, amellett, hogy gluténmentes és diabetikus, hogy nincs tojásszaga, mint a többi piskótának.

2012. szeptember 22., szombat

Kókuszgolyó kölesből (gluténmentes)



Ennek a kis golyónak nem várt sikere lett a gyerekek körében. Vasárnap este 8 körül rádöbbentem, hogy hétfőn nekem kell biztosítanom Ábel csoportjában az uzsonnát. Általában gyümölcsöt, lekvárt vagy valami ilyesmit visznek a szülők. Még hét közben feliratkoztam, hogy hétfőn viszek sütit, gondolván, hogy vasárnap lesz időm elkészíteni, de azon túl, hogy nem volt rá időm, el is felejtettem. Valahogy bevillant, hogy láttam kölesből formált, kókuszba hempergetett kis golyókat, így ezt gondoltam tovább. A tettek mezejére lépve, mielőtt a gyerekeket elvittem fürdeni, egy csésze kölest addig mostam egy szűrőben, míg tiszta lett a vize, és három csésze tejjel lassú tűzre tettem főni. Mire a gyerekeket lefektettem majdnem készen volt, vagyis majdnem az összes folyadékot felszívta. Tettem hozzá egy kk vaníliaport, xilitet, ízlés szerint és lezártam alatta a tűzhelyet. Fél óra múlva belekevertem kb. fél csészényi házi mogyorókrémet (sok-sok mogyoró, kókuszolaj, xilit, vanília, csoki - amit én készítettem egy héttel azelőtt, de a mogyorót túl darabosnak találták benne e gyerekek, ezért a boltit részesítették előnyben) és két kk kakaót. Jól elkevertem. Érdemes megkóstolni és adni még hozzá cukrot, vagy édesítőt, mert mint tudjuk a gyerekek édesszájúak. Mikor már majdnem kihűlt,  vizes kézzel golyókat formáztam belőle (fontos, hogy ne várjuk meg, míg teljesen kihűl, mert akkor sokkal merevebb a massza) és kókuszba hempergettem, majd egy éjszakát pihent a hűtőben. Az ötlettől a kivitelezésig kb. 2 óra telt el, közben megnéztem egy filmet is. Az óvónők szerint a gyerekeknek nagyon ízlett és még az én extrán válogatós kisfiam is megevett 3-4 golyót. Többször fog készülni gyerekprogramokra. Szerintem bármivel lehet ízesíteni, a köles semleges íze miatt, sok mindent elvisel. Tippek: csoki és narancshéj, darált dió, kókuszreszelék, almapüré és fahéj (akkor talán a folyadékot csökkenteni kell, de a köles nagyon sok folyadékot képes felszívni), kísérletezzetek bátran és számoljatok be, ha nálatok is sikert arat. :) 

Szilvás - kardamomos muffin (gluténmentes)

Jajj, nincs kép. Lemaradtam, elfogyott, de mégis szeretném postolni, mert egy nagyon egyszerű (ahogy a muffinok általában) és igazi őszi, finom muffin lett. A recept normál liszttel a Nők Lapja konyha szeptemberi számában jelent meg.
Szülinapoztunk a szomszédban, ilyenkor én is sütök, mert szeretem, ha Ábel is (aki a gluténérzékeny) több féle sütiből tud választani.
Végül ő egyet sem evett belőle, és én sem a Dukan-diéta miatt, viszont a vendégek azt állították, hogy nagyon finom volt.

Hozzávalók:
2 tojás
60 g kókuszolaj olvasztva
100 g xilit (vagy barna cukor)
1 kk kardamom (vagy fahéj)
2 kk sütőpor
120 ml tej
180 g Schar mix C
6 db érett szilva

A tojásokat, kókuszolajat és xilitet simára keverjük, beleszórjuk a sütőporos lisztet és lazítjuk a tejjel. Jó híg tésztát kapunk. A szilvákat megmossuk, leszárogatjuk és apróra daraboljuk. Beleszórjuk a tésztába.
180 fokon 20-25 percig sütjük, míg a teteje kicsit megbarnul és szépen megemelkednek a muffinok.
A tetejét bevontam marcipán ízesítésű cukormázzal (bolti), de ez csak azért volt, mert gyerekeknek készült.

2012. szeptember 16., vasárnap

Egészséges gyerekcsemege (gluténmentes)

Ez nem is recept, csak egy ötlet, ami biztosan sokak fejében megfordult már és biztosan sokan el is készítették, de még nem találkoztam vele az interneten. Fogyókúrázóknak és gyerekeknek ajánlom. Nálunk nagyon kedvelt nassolnivaló, és gyakran  kell(ene) készíteni. Gyors és olcsó. Nem is hiszitek, hogy milyen drága készen venni ezt a kis édességet és az még csak nem is diabetikus. A DM-ben 599 Ft 6 db, így pedig 8 db 380 Ft. Az egészségességet meg csak arra értem, hogy csoki, de mégis van benne rost, ásványi anyag és nem túl nagy mennyiség, jobban laktat és nem emeli a vércukorszintet olyan hirtelen, mintha egy tábla csokit nassolnának a gyerekek.
Egy csomag gluténmentes rizslapot (natúr vagy sós) megkenek egy tábla felolvasztott diabetikus  ét -vagy tej- vagy fehér (fruktózzal készült) csokival és megszórok kókuszreszelékkel vagy szezámmaggal. Ha a csoki megdermedt rajta, lehet is enni. 



2012. szeptember 13., csütörtök

Szoó Judit túrós kelt tésztája sósan - cukkinis-paradicsomos lepény

Ismét Judit tésztáját használtam, amit újra teljes kiőrlésű liszttel készítettem. Szombati ebéd volt, vegetáriánus, egészséges, szénhidrátszegény fogás. A tészta tökéletes volt, ismét.


Hozzávalók:
250 g teljes kiőrlésű liszt
250 g túró
1 kk porélesztő
1 kockacukor
100 ml víz

Feltét nálam: cukkini 4 db kisebb karikákra vágva, besózva, 6 db paradicsom karikákra vágva, egy doboz joghurt, olasz fűszerkeverék, parmezán sajt, só.
Szerintem bármilyen feltéttel jó. Aki nem szereti a teljes kiőrlésű lisztet, készítse kilófalóval, vagy keverve fehérliszttel.

A tészta hozzávalóit összekeverem úgy, hogy az élesztőt feloldom a cukorral a vízben. Szépen összeáll a tészta, rugalmas, nem ragad. Kinyújtottam a széleit az ujjammal visszahajtottam és megformáztam. 200 fokos sütőben 10 percig elősütöttem. Kivéve megkentem a fűszerezett tejföllel. Az előzőleg karikára vágott, besózott cukkinit kicsit kinyomkodtam és a tésztára rendeztem a paradicsomkarikákkal felváltva. Megszórtam még az olasz fűszerkeverékkel és ráreszeltem a parmezánsajtot. 200 fokon készre sütöttem. 

2012. szeptember 9., vasárnap

Szoó Judit túrós kelt tésztája fél óra alatt

Nemrégiben Szoó Judit egy hírlevélben írt egy süteménytésztáról amit ő nem keleszt, nem pihentet mégis tökéletes péksütemény készülhet belőle. Természetesen ő kilófaló liszttel készítette, nekem most nem volt itthon, ezért fele - fele teljes kiőrlésű és fehér liszttel készítettem. Szerintem bármilyennel jó, nem lehet elrontani típusú tészta. Ugyanazon a héten, mikor Judit tésztája felkeltette az érdeklődésemet, láttam Trollanyunál ezt a formázási technikát és a kettő ötvözéséből született az alábbi finomság. Este 3/4 8-kor álltam neki és sütéssel együtt 8:20-ra készen lett, mindenki alig várta, hogy megkóstolhassa, mert ínycsiklandó illatok lengték be a konyhát, miközben sült. A kardamom nagyon finom ízt adott a tésztának, szerintem nem érdemes kihagyni belőle. Tudom-tudom, nem lehet már belőle ilyenkor enni, ezért nem is tettem, reggel is finom volt a kávéhoz, bár közelharcot kellett vívnom egy kis darabért. Sajnos a kép este készült, a sötétben, nem adja vissza, hogy igazából milyen volt. Lehet, hogy kerek formában kellett volna sütnöm, akkor nem terült volna el ennyire.

Hozzávalók:
250 g túró
125 g fehér tönkölyliszt
125 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
1 kk őrölt kardamom
1/2 kk só
2 evk folyékony (Ezerédes)
egy kiskanál száraz élesztő
1 kockacukor
100 ml víz
A kenéshez: 
2 evk kókuszolaj
2 evk kakaó
2 evk folyékony édesítő (Ezerédes)

A liszteket egy tálba öntöttem, belemorzsoltam a túrót, az élesztőt beleszórtam a vízbe, hozzádobtam a kockacukrot, elkevertem és adtam neki 5 percet. Judit szerint erre sincs szükség, de én jobban szeretem feloldani az élesztőt. Az öt perc leteltével beleöntöttem ezt is a tálba és rugalmas tésztát gyúrtam. Mivel a teljes kiőrlésű liszt több folyadékot felvesz, érdemes várni és hosszabban gyúrni, nem kell több liszt hozzá, majd megduzzadnak a rostok és rugalmas lesz a tészta. Rögtön kinyújtottam téglalap alakúra és megkentem az előre összekevert kakaós - édesítős - kókuszolajjal. Feltekertem, egy szép henger lett, amit középen kettévágtam egy éles késsel és összefontam. Mehetett is 200 fokra a sütőbe kb. 20 percre.

2012. szeptember 6., csütörtök

Joghurtpuding színesen (gluténmentes)

Ennél még vadabb színekben is elkészítettem, de most csak ezt sikerült lefényképezni, mielőtt a fiuk felfalták volna. Egy nap, mikor a Csöppkeblogot olvasgattam Ábel idebújt az ölembe és mikor meglátta a képernyőn a színes tortácskákat, rögtön ő is ilyet akart. Megígértem neki, hogy készítek. Hát ez lett belőle. Az elkészítése egyszerű, nem igényel túl sok alapanyagot, viszont elég hosszadalmas.



Hozzávalók:
4 doboz Aktivia natúr joghurt
1 doboz habtejszín (2 dcl)
2 evk kanál zselatin (por formájú)
2 csapott kk kakaó
5 evk méz
vaníliapor
ételfesték

Egy doboz joghurtot összekevertem a tejszínnel, belekevertem a zselatint és felmelegítettem. Nem főztem, csak melegítettem. A többi joghurtot összekevertem egy másik tálban a mézzel. Kikészítettem a pudingformákat, az ételfestéket és egy kisebb fém keverőtálat. A zselatinos joghurtot összekevertem a mézes joghurttal, egy részét kiöntöttem a kisebb tálba és beletettem a kakaóport. A pudingformákat 1/3-ig töltöttem a kétféle színű joghurtos krémmel és betettem a fagyasztóba dermedni. Kb. 20 perc kellett egy adagnak. Mikor megdermedt, kivettem és a kisebb fémtálat elmosva, újabb adag krémet öntöttem bele, azt pedig narancssárga ételfestékkel színeztem. Ráöntöttem a már megdermedt részre és mehetett vissza a fagyasztóba 20 percre. Még egyszer megismételtem a fenti műveletet, csak zöldre színeztem a krémet. Mikor a legfelső réteg is megdermedt, kivettem, egyenként lefedtem őket fóliával és áttettem a hűtőbe, már ami maradt, mert a fiuk megettek rögtön kettőt. Áron megesküdött, hogy a zöld színűnek körteíze van. :) Mindnek vanília íze volt, mert a válogatós Ábel csak azt eszi meg, de örültem, hogy a fantáziájuk működött evés közben (is). Úgy tűnik, megérte a macera. :)

Tipp: bármivel lehet ízesíteni, aki bátor akár lime lével, gyömbérrel, kardamommal, csokival, tonkababbal, kókusszal, almával, körtével. Lehet több tejszínt is tenni bele, akkor talán több zselatin is kell. Ha kisbabának készül, akkor mézet nem szabad bele tenni, és érdemes növényi tejszínnel készíteni.

2012. szeptember 5., szerda

Szoó Judit - féle mikrós lepény

Most egy olyan recept következik, amit a szükség szült, nem egy csúcs gasztronómiai élmény, viszont elfoglalt anyukáknak, akik diétáznak éppen megfelelő. 
Aki ódzkodik a mikróban készített ételektől, az ne is olvasson tovább. Bár olvastam a mikróhasználattól elrémisztő dolgokat, valahogy nem rémültem el eléggé tőle. Igyekszem kerülni, de van otthon és ha kell használom. Ezt az ételt nem először készítettem, hanem már rengetegszer, de vagy gyorsan elfogyott, vagy nem volt túl fotogén, így eddig még nem örökítettem meg. Legnagyobb előnye az, hogy tényleg hamar készen van, és végül is meleg étel, ebédre is megfelelő. Rengeteg módon lehet variálni a fűszerezéssel, azzal amit bele teszünk. Szoó Judit receptkönyveinek egyikéből való, amiket nagyon ajánlok mindenkinek beszerzésre, mert nagyon ötletes, diétás ételek vannak benne. Kilófaló liszttel is el lehet készíteni, de nekem most nem volt itthon, ezért teljes kiőrlésűvel készítettem. 



Hozzávalók:
5 evk teljes kiőrlésű liszt
2 evk olaj
1 tojás
1 evk natúr joghurt vagy tejföl
1 kk ecet (nálam almaecet)
4 evk tej
1/3 tk sütőpor
1 evk sajt (nálam most parmezán)
Fűszerek: só, bors, pirospaprika vagy egyéb
2 db virsli, vagy megmaradt párolt zöldség, sült hús, stb

Egy tálban a hozzávalókat összekeverjük. A zöldséget, vagy virslit utoljára tesszük bele. Galuskatészta sűrűségűnek kell lennie a masszának. Egy kerek sütőtálba tesszük, vagy bármibe, ami mikrózható és 7 percig teljes fokozaton mikrózzuk. Nekem egy IKEÁ-s keres sütőtálban készült. Nyugodtan ki lehet venni közben és megnézegetni. Én úgy szeretem, ha a széle és a közepe teljesen átsült, szinte száraz. Mindenképpen rácsra kell tenni rögtön, miután kivettük, hogy a pára elszálljon, egyébként átnedvesíti a tésztát.

2012. augusztus 30., csütörtök

Kukoricapelyhes ropogós keksz (gluténmentes)

A fiaimnak állandóan biztosítanom kell valami rágcsálnivalót, egyébként csokit követelnek, vagy kockacukrot. Egyszerűbb, ha készülök és van itthon valamilyen általam sütött keksz. Ezt a receptet vettem alapul, csak a gluténmentes liszt miatt változtak az arányok. Most próbáltam ki először a Schar mix C nevű gluténmentes süteménylisztet. Jól vizsgázott! A recept nagyon egyszerű és az eredmény ropogósra sült keksz belül is ropogós kukoricapehellyel és rejtett csokidarabokkal., hmm....






Hozzávalók:
Csésze mérete 2 dl
1 1/2 csésze Schar mix C
1 csipet szódabikarbóna
1 tk só (nem szabad csökkenteni)
1 tojás
3/4 csésze Liga margarin puhán
1 evk méz
100 g barna cukor
egy maréknyi csokicsepp
1 csésze gluténmentes kukoricapehely (natúr)

A lisztet, sót, szódabikarbónát összekevertem egy tálban, egy másikban pedig a margarint, tojást, mézet és barna cukrot. A kettőt összeöntöttem és szép simára kevertem. Utána mehetett bele a csokicsepp és a kukoricapehely (nem kell összetörni). Kanállal lehetett a tepsire adagolni, én a kanál hátát megvizesítve elkenegettem a kekszeket. 170 fokon kb. 20 percet sült.
Igazi sokáig elálló rágcsálnivaló.

2012. augusztus 28., kedd

Túró jégkrém egyszerűen

Jönnek a meleg napok, ezért is most teszem fel. Egy egészen egyszerű jégkrémrecept, amely Memi blogjáról származik, ahonnan már jónéhány receptet kipróbáltam és amellett, hogy sohase csalódtam, mindig megtartásra és a családi recepttárba méltó recepteket ismerhettem meg. Ez is ilyen. A fiuknak nagyon ízlett, a férjem szerint túró ízű (nem tudom egyébként mit várt) és nem túl édes. Nem annyira krémes, mint a bolti, de nem is ezt vártuk, én nagyon örültem, hogy a fiuk másnap is követelték és a készítésében is aktívan részt vettek (lehet, hogy ezért is ízlett nekik annyira?). Egyébként tényleg, a formák segítségével egy gyerek is el tudja készíteni, a betöltésen kívül alig van munka vele. A formákat az IKEÁ-ban vettem nagyon olcsón.
Szóval egy hideg, édes nyalánkság tartósítószermentesen és egyszerűen.


Hozzávalók:
25 dkg túró
2 dcl habtejszín
ízlész szerint xilit (nálam három evk)
vanília
kakaópor instant (ezt csak úgy beletettem, kipróbálás végett)

Mindent a kakaópor kivételével tálba teszünk és összeturmixolunk. Belszórjuk a kakaót, elkeverjük és a formákba adagoljuk. 4 óra alatt kifagy. Kicsit lyukasak lettek, mert a formákba kanalazást még gyakorolnom kell. :)

2012. augusztus 27., hétfő

Fűszernyeremények az Audi főzőnapon

Ez itt a dicsekvés helye, szeretném megosztani veletek is az örömömet. 
Számomra meglepetés szerűen (fogalmam nem volt a programról, csak elmentem a férjem csatolmányaként) Mautner Zsófi pont a fűszerekről tartott egy kis ízelítőt, előadást Győrben, az Audi főzőnapon. Ezen aztán többek között azt is megtudtam, hogyan készítik az általunk kedvelt és sokszor használt vanília rudat (borzalmas macera), milyen illata van a tonkababnak (már régóta furdalta az oldalamat a kíváncsiság és most tessék, megtudtam), hány virág bibéjét kell leszedni 1 g sáfrány "előállításához" és egyéb érdekességeket. Zsófi összeszedett, szuper előadást tartott, még azokat is elszórakoztatta, akik talán nem érdeklődnek ennyire a gasztronómia iránt. Az általa hozott fűszereket meg is lehetett illatolni, tapogatni. Elmondta, hogy neki otthon kb. 150 féle fűszere van. Arról is beszélt, hogy mik azok a semleges ízű alapanyagok, amiken bátran kísérletezhetünk új, számunkra is ismeretlen fűszerekkel (szóval jövök rettenetes ízkombinációkkal hamarosan), és megkóstolhattunk egy általa készített  kandírozott gyömbéres tejberizst a tetején tonkababos meggyszósszal. Nem túlzok, isteni volt! Nem volt édes, mégis, egy falat mennyország. Aztán következett a fűszerfelismerő verseny, amire nagy mellénnyel bejelentkeztem, de persze izgultam nagyon. Végül a férjemmel együtt versenyezhettünk, ami nekem hihetetlen könnyebbséget jelentett. Együtt szagolgattuk az előkészített, szalvétába csomagolt tégelyeket, amiben nem látszott, hogy milyen alakú fűszer van, csak az illatából kellett kitalálni, viszont a szalvéta szaga sokkal erősebben képviseltette magát, így kellőképpen nehéz volt, még ha a fűszerek nem is voltak nagyon extrák. Szerencsére mindet tudtuk, bár kettőt így is elrontottunk mert félreérthető volt. Úgy tudtam, hogy a curry főszerkeverék. Biztos voltam benne, hogy az, de mikor Zsófitól rákérdeztem, hogy amit szagolunk az egy fajta fűszer vagy fűszerkeverék, akkor azt mondta egy fajta fűszer, így beírtam a kurkumát, amire a legjobban hasonlított. Aztán megtévesztő volt a friss kakukkfű, mert alig-alig lehetett érezni (a szalvétát annál inkább), és közben Zsófi arról beszélt, hogy bárányhoz használják, belenézve a kis lyukon is rozmaringnak láttam. A férjem állítja, hogy ő mondta, hogy kakukkfű, de én tényleg nem hallottam a zűrzavarban. 
Azért nyertünk, méghozzá a második helyen. Egy könyvet kaptunk és a képen látható fűszereket. A méreg drága sáfrányból 0,5 g-ot (féltve őrzöm, szerintem nem merem majd elhasználni), valamint füstölt paprikát (már régóta vágytam rá) és egy rúd vaníliát (az mindig jól jön). A könyv címe: Így fűzünk mi címmel, ami a hazánkban élő külföldiekkel készült riportokat és egy-egy érdekes, az adott kultúrát képviselő étel bemutatását és receptjét tartalmazza. Letölthető egyébként ingyenesen, és már rég le is töltöttem, sőt, főztem is belőle, de így, kézben fogva, sokkal nagyobb élmény. 


Ha tudtok jó sáfrányos receptet, amibe nem pazarlás beletenni, írjátok meg. A többit biztosan el tudom használni, de a sáfrányhoz kevés az ötletem.

2012. augusztus 26., vasárnap

Lisztmentes mákos-kókuszos szelet (gluténmentes)

Egyszerű és nagyon finom sütemény. Tulajdonképpen egy kevert tészta, amibe nincs semmiféle liszt és a gyümölcs (most zöldség) püré teszi szaftossá. Azoknak is ajánlom elkészítésre, akik nem visznek paleo vagy gluténmentes konyhát, garantáltan ízleni fog mindenkinek. Legalább is nálunk így volt. Nem utolsó sorban sok, a szervezet számára hasznos anyag van benne, mint a mák, a méz, a sütőtök.



Hozzávalók:
150 g kókuszreszelék
150 g darált mák
4 tojás
3 evk kókuszolaj (olvasztva)
2 evk méz
30-40 g xilit
2 dcl sütőtökpüré (vagy más gyümölcspüré)
vanília, pici só

A tojások fehérjét felverjük keményre egy csipet sóval. A tojások sárgáját kikavarjuk a mézzel, vaníliával, cukorral és kókuszolajjal. Utána belekeverjük a sütőtökpürét, majd mikor már egynemű, a mákot és a kókuszt. Végül a tojáshabban lazítjuk és egy tepsibe simítjuk. 180 fokon kb. 30 percig sütjük. Nagyon finom, a kókusz és a mák jók együtt, a sütemény pedig szaftos, másnapra sem szárad ki.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...